2017. június 13., kedd

Az iszlám támadás

Kérlek segíts!


Normál esetben először érkezik egy olyan energia, aminek hatása alatt az ellenség belharcokba kezd és jelentéktelennek/kívánatosnak tartja az ő támadásukat, amit komoly katonai erővel tesznek. Ez történt a középkorban többször is, amikor rendelkeztek komoly katonai erővel.

Napjainkban azonban a technológia jelentősen túlszárnyalta őket, így nem képesek arra, hogy Európát katonai értelemben veszélyeztessék. A cigányoknál figyeltem meg, amikor többször indítottak akciót a lakásom megszerzéséért, minden esetben arra építettek, hogy megsajnálom őket.

Aztán elárasztották Európát a menekülteknek hitt bevándorlóikkal, akik nem is titkolják, hogy mindent Allahnak köszönhetnek és céljuk egy iszlám világrend. Emlékeztek még Németországban a TV-ben síró kislányra? Majd megindult a roham, amire Merkel nem úgy válaszolt, hogy menekülttáborokat épített, ahol kordában lehetett volna őket tartani, hanem ráeresztette őket a lakosságra.

Itt tartunk most!  Mivel az európaiak az Anyagban élnek (amire szemet is vetettek), azt hitték nincsenek felkészülve a spirituális síkú támadásra. Épültek is a mecsetek (=energia fogadó- és küldő ceruzapiramisok) tonnaszámra és minden okuk meg volt arra, hogy bizakodjanak.

Hogy mekkorát tévedtek, az csak azokból a pánikszerű sipákolásokból tűnik fel azon keveseknek, akik hallják azt a csatornát!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.