2017. június 10., szombat

Kártyák



Csináltam anno pár saját tarot kártyát. A készítése nagyon érdekes volt. Magam vágtam ki a lapokat és rajzoltam rájuk, amit kellett. A készítésének célja olyan kártyákat csinálni, amiket egy racionális gondolkodású ember is érthet úgy, hogy a rajta lévő dolgokat igyekszik intuitív úton értelmezni. Vagyis megfogalmazod magadban a kérdést, kihúzod a lapot/lapokat és elgondolkodsz rajta. Teljesen más logika, mint amit megszokhattunk.

Amit eddig megszokhattunk, az a nagy és kis arkánumokból álló, szimbólumokra épülő rendszer. Paradox, de ezek a kártyák tűnnek inkább racionálisnak, hisz rendezve vannak mindenféle szempontok szerint, míg az én kártyáim látszólag hasraütésre születtek. Amikor olyasmiről írok, hogy saját készítésű tarot kártyáim vannak, felvetődhet a gondolat, hogyan ha minden ilyesmiről le vagyok tiltva és ilyenek nem készülhettek volna.

Pár éve elhintettem, hogy "kártyák" és mindenki ezt kereste. Az én értelmezésemben ezek a kártyák a lakótelepi panellakásokat jelentették és minden ilyen házat, amik úgy illeszkednek a földbe, ahogy az alaplapi kártyák. Szegény idegenek ebből semmit sem értettek és addig keresték a kártyáimat, amíg el nem jött azok készítésének ideje.

Ahogy az ellenséges megszállók kiszedték a fejemből ezt a kártya dolgot (eddig ez nagy titok is volt), már írhatok róla. Aztán egyszer csak Lázár bejelenti, hogy foglalkoznak annak gondolatával, hogy visszabontják a panelházakat, ami hatalmas ostobaság a nép szemében. Ezzel a pici információval azonban már teljesen érthető! Azért nem tudnak velem mit kezdeni, mert a hatalmukat innen lopják és elérkeztünk ennek a háborúnak a Sztálingrádjához, amiben nagy segítséget hoztak a saját fejlesztésű programozói kártyáim, amik akár jó kezekben el is dönthetik a háborút. Úgy lehet ezt a saját szinthez konvertálni, hogy a.) ahogy te hiszed b.) ha nem hiszed eléggé, akkor minden laphoz elkészíted a saját verziódat úgy, hogy azt a szót írod oda, amire asszociálsz/először jut erszedbe és a saját szimbólumaidra/rajzaidra cseréled az enyémeimet.

Vannak más kártyáim is, ezeket bárki használhatja. Akinek meg bejön ez a holoprogramozásos terület, az itt talál a saját munkájához váratlan magasabb dimenziós támogatást.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.