2017. június 9., péntek

Ki irányít?


Első megfigyelés

Nincs abszolút irányító. Még az az ember, aki azt gondolja, őt nem irányítja senki, ő is végrehajthat olyan szándékot, amit egy megfelelő pillanatban ereszt el akárki úgy, hogy azt a saját ötletének hiszi.

Második megfigyelés

A megszállók is lehetnek olyan helyzetben, hogy kényszer hatása alatt cselekszenek.

Harmadik megfigyelés

Minél később ereszted el annak fontosságát, hogy te legyél az irányító, annál később léphetsz be az igazi játékba.

Negyedik megfigyelés

Irányítottságot elég könnyű színlelni.

Ötödik megfigyelés

Bízni önmagadban nem egyenlő azzal, hogy túlzott magabiztosságban vagy.

Hatodik megfigyelés

Ha demokrata vagy és azon veszed észre magad, hogy teljhatalomra/monopolhelyzetre törsz, akkor nem vetted észre magadon az idegen szándékot.

Hetedik megfigyelés

Ha sikerül tömegeket manipulálnod úgy, hogy tiéd az, amire vágynak, egyrészről mindenkinek a cselekedetében megjelenik tudatos/tudattalan célként a szándékod, másrészről mindig lesznek, akik rájönnek a jelenlétedre.

Hetedik megfigyelés

Hiába szerzed meg a csúcsot, ha fogalmad sincs, mihez kezdj vele.

Nyolcadik megfigyelés

Úgy is eljuthatsz a célodhoz bármi spirituális erő nélkül, hogy csak mozogsz a megfelelő sodrásokban, azaz magad választod ki, ki irányítson, mikor és meddig.

Kilencedik megfigyelés

Ha arra fordítod időd és energiád nagy részét, hogy te legyél az irányító, az után arra fogod fordítani azokat, hogy te is maradj.

Tizedik megfigyelés

Ha nem vagy jó főnök, az a veszély fenyeget, hogy nálad sokkal komolyabb figurák aktiválódnak, akik azért nem tudják végezni a dolgukat, mert te nem vagy jó főnök.

Tizenegyedik megfigyelés

Az általad lenézett/megvetett embereknek különleges hatalmuk van fölötted, ha nem tudod igazolni megvetésed jogosságát.

Tizenkettedik megfigyelés

Ha valamivel nagy felháborodást okozol, mindenképp befolyást szerzel azoknál, akik felháborodnak.



Tizenharmadik megfigyelés

Ha isten létezik és ki akarod vívni a haragját magaddal szemben, törekedj az abszolút hatalomra úgy, hogy sokkal rosszabb vagy, mint ő lenne a helyedben... de lehetsz picit jobb is.



- Ezeknek itt mi értelme?
- Nem az értelme a lényeg, hanem hogy ki érti.
- Mit számít, ki mit ért ebből?
- Azonnal ismertté válik a valós szinted.
- Hogyan?
- Megjelenik a tudatod ott, ahova a többieké nem juthat el.

- Ha valakitől függsz, mennyi hatalma van fölötted?
- Ez tőled függ. Ha a te megoldásod tisztességesebb, akkor lehet a szerepek valamikor megfordulnak, hogy a próbájára mehess.
- Mi a hatalom?
- Az egyszerű ember számára a mások feletti uralom. Aztán jönnek a fejlettebb emberek és a fejlettebb változatok.
- Mire használod a hatalmad?
- Arra, hogyan oldjam meg azt, hogy hozzám csak azok az ügyek kerüljenek, amikhez tényleg közöm van.

- Miért van nálad ekkora hatalom?
- Minden hatalomgyakorlás próba.
- Minek a próbája?
- Én vagyok-e a legalkalmasabb, legrátermettebb egy feladatra.
- Te vagy?
- Biztos, hogy van legalább egy olyan világ, ahol igen.

- Mi történik akkor, ha magad körül olyat látsz, ami ellen vagy?
- Ilyenkor különválik a feladat és a játék. A feladatot attól függetlenül végzem, mit látok magam körül. Amikor fellépek valaki/valami ellen, az már a játék. Aki játék nélkül akar nyerni, az nem érdemli a játékot.
- Ha rálősz valakire, azzal mi történik?
- A lövésem erejét nagymértékben meghatározza a témában a látószögem, mennyire van valójában igazam és az, milyen feladatokkal lenne a találatom ellenérdekelt.
- Ez azt jelenti, hogy akkor nem vagy mindenható és ezt te magad akarod így?
- Szeretek edzeni és a feladatom a tesztelés. Nehéz lenne a trónon ülve, távol a valóságtól valós mérési eredményeket gyűjtenem.

- Milyenek az emberi kapcsolataid?
- Emberiek. Persze itteni tempóval mérve.
- Beléjük nézel?
- Nem. De történt már olyan, hogy valakik ellenséges programot/varázslatot/mágiát tettek rájuk, ilyenkor a katonai szintre lépve igen.
- Mit látsz?
- Csak azt, amihez közöm van.

- Honnan tudod, ki az igazi? A Nagy Ő?
- Ahogy elkap egy tudatos mágia részéről, onnan már tudom, hogy nem ő.
- Miért?
- Különben honnan tudnám, hogy mi lenne természetesen?
- Tehát a Nagy Ő...
- Az az ember, akinek nincs szüksége mágiára a szerelemhez.

- Ha elkap egy mágia és betalál, szerelmes leszel annyira, hogy igazinak hiszed.
- Elkapott, betalált és lábon kihordtam úgy, hogy még a nő se vette észre. Azóta a tapasztalatokat felhasználva módosítottam pár dolgot és már nem olyan könnyű ide mágiával betoppanni.
- Mi van, ha sikerül?
- Ahhoz át kell jutnia az elmémen.
- Mi köze ennek az elméhez?
- A sikeres előrehaladás titka az, ha az eszeden át jönnek, a szívedre kell hallgatnod és ha a szíveden, akkor az eszedre.

- Honnan lehet tudni az ilyet? Vannak jelei?
- Igen, azok időnként lépnek fel egy pillanatra zavaró jelek/gondolatok/észrevételek formájában, de gyorsan elnyomják őket aztán az előnyök hangjai.
- Nálad mi ez?
- Egyedi elképzelésem van a szépségről. Ránézek és tudom hogy benne van-e a levegőben vagy sem.
- Csak a szépség?
- Te csak a szemeddel látsz, én ennél jóval több érzékeléssel. Nálam nehezebb mindenhol szépnek lenni. Te meglátsz mondjuk egy modellt és jobbat kaptál, mint valaha gondoltad volna, nálam a nagyvilágon kívűl élő csajok is simán beelőzhetik.

- Te mindenhol szép vagy?
- Szépnek indultam, de aztán korrigáltam.
- Mit?
- Testmagasságot és jóképűséget.
- Miért?
- Mert belül olyan szép vagyok, hogy ha kívül is az lennék, enyém lenne mindkét hatalom.

- Nem ez a játék célja?
- Nem jó a vége előtt kiesni.
- Ez a belső szépség ugye vicc?
- Elmondok egy történetet, később raktam össze és fejtettem meg, ti már a megfejtett verziót kapjátok. Egy másik valóságban történt, hogy lett egy elképesztően jó csaj barátnőm. Úgy, hogy egyik forgatókönyvben sem szerepelt, hanem a véletlen hozta így. Megérkeztem egy zártkörű rendezvényre, ahol egy csomó nő volt, de csak egyet találtam figyelemreméltónak. Ültem egy kanapén, egyszer csak megjelenik ez a nő, hozzámbújik és azonnal elalszik az ölemben. Ahogy ott ülünk így, mindenki, aki arra járt, elképedt szemekkel nézett és rengeteg fotó is készült. Az történhetett, hogy a hölgy rációját az elfogyasztott bármi hatására a segítői kikapcsolták, mert észlelték, hogy jelen van egy rendkívül tiszta energiaforrás és azonnal odaküldték töltekezni. Nos egy olyan egy óra múlva a csaj elkezdett éledezni és utána egy olyan profi válságmenedzselést láttam, mint előtte soha életemben. Felállt, megfogta a kezem és kézenfogva elköszöntünk. Ez után az autóban megtudtam, hogy én nem holnapután indulok haza, hanem legalább 3 hét múlva és innentől ő a barátnőm. Én is felvettem a szerepet, ő is és kiderült, hogy ez volt életem legtökéletesebb barátnője. Úgy, hogy én voltam az első pasija és ő is azt játszotta, milyen lehet szerinte egy barátnő és én is, milyen lehet egy ilyen nő pasijának lenni. Állítólag hasonlóan sikeresen.
- Ezek itt is meg fognak történni?
- Úgy van a szabály, ha beszélek róla, akkor legalább ilyen jónak kell lennie a következő sztorinak azonos szereplőkkel.

- Ezzel arra akarsz utalni, hogy irányítani lehet valakit véletlenül is?
- Egy normális világban vagy mindenki tudatosan használja a mágiát és betartják a szabályokat, vagy senki sem használ ilyet. A mi mostani világunkban van egy olyan 30% tudatos réteg, akik eltérően látják a mágia szerepét és szabályait. Megjegyzem azok, akik nem használják és mindenki birkáknak nevezi őket, azok a tisztességes játékosok a maguk játékélményével. Ha ebben a mezőnyben mágiázol, akkor tetteiddel valamilyen elfogadható célt kell hogy kövess, például a helyzet rendezése, mert mindenképp bűnözni fogsz égi értelemben. A helyzet rendezésének elfogadhatóságához vagy magadnak kell kitalálnod egy világot, vagy azt követned, aki kitalált egy ilyet.
- Tehát akkor nincs eleve elrendeltség?
- De van, amin módosítani tudsz. Erre volt bizonyíték, hogy nem volt senki forgatókönyvében, mégis belkerült. Valószínűleg egy közös magas prioritású szándék-cél lehetett az, ami létrehozta, azaz itt egyikünk részéről sem volt meg a másik személyében gondolkozás, mégis ez kellett ahhoz, hogy mindkettőnk története előreléphessen.
- Ezt nem tudod egyszerűbben elmondani?
- Ha az a kérdés, hogy kinek van igaza, azt mondanám mindkettőnek. Volt teremtés, aztán evolúciós fejlődés.

- Ezek veled történtek meg?
- Nem tudom, de szerintem igen. Mert ugye ehhez a történethez van közöm.
- Akkor addig senkiről nem tudsz semmit, amíg olyan minőségbe nem kerül hozzád valaki, hogy közöd legyen hozzá?
- Bingo!
- Akkor akikkel eddig kommunikáltál, azok kivel beszélgettek?
- Egy tükörrel, ami a saját angyalaik úgy irányítgattak, hogy eljuthassanak idáig, hogy először halljak róluk.

- Ilyen történeted van még?
- Igen, van egy pár.
- Van még olyan, ami ilyen jópofa?
- Igen, volt egy jelmezbál, ahol megjelentem öltönyben. Ugye aki ismer, az tudja, hogy az öltöny nekem már egy jelmez és üzletembernek öltöztem. Volt ott egy star trekesnek öltözött lány a sok maskara között, aki aztán később elmondta, hogy véletlenül került oda és én voltam az egyetlen civilizált ember azon a partyn.
- Feleségül nem vettél senkit?
- De, egyszer Las Vegasban beleszaladtam egy nagy poénba és ha nemet mondok, akkor elég kockaként viselkedtem volna. De nem volt gáz, e-mail címet cseréltünk és hazajöttem, mintha mi se történt volna. A poén ott alakított nagyobbat és köze volt hozzá a hölgy apjának. Megjegyzem ennek megtaláltam az okát.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.