2018. március 2., péntek

Az angol nyelv


Gyerekként nézve tök menő volt. Mindent elmond azonban róla, hogy úgy mentem át egy alkalmassági vizsgán, hogy amit tudtam róla az a számítógépes játékok és a zeneszámok címei világából érkezett. Aztán benne találtam magam egy olyan környezetben, ahol az angol volt a kommunikációs nyelv számos országból érkező csapat számára. Az elején inkább művészetnek nevezném, ahogy elboldogultam így, ám elérkeztünk a harmadik hónapba, amikor már folyékonyan ment az alapkommunikáció. Pár hónapra rá azon vettem észre magam, hogy amíg mosogattam, szinte mindent értettem az egyik hírműsorból, ami közben ment a háttérben.

A nemzetközi csapatban igen eltérően beszéltek az emberek angolul és az vált természetessé, hogy mindenki értett mindenkit (ez indiaiak és afrikaiak esetében egyáltalán nem könnyű), ám amikor angol anyanyelvűekkel kerültünk kommunikációs kapcsolatba, az sokszor vált megoldhatatlan feladattá. Jómagam kifejlesztettem egy technikát rájuk, ami még egy amerikai nagyvárosból érkező fekete úriember esetében is működött. Becsuktam a szemem és valósidőben raktam össze azokat a szavakat, amiket értettem egy logikus mondattá. Mi egymás közt nem nagyon bajlódtunk az igeidőkkel (a mai napig azon a véleményen vagyok, hogy úgy ahogy van baromság), próbálj meg egy spanyolnak have been-ezni. Alapvetően jelen időben beszéltünk és mindenki jól tudta, hogyan értse a múltat és a jövőt, amire csak egy was meg egy will kellett.

Utólag visszatekintve rá ezen a tudatszinten az róla a véleményem, olyan mint egy programnyelv. Amikor egy mexikói és egy amerikai boxoló meccsén a szünetben vette a kamera a két sarkot, az egyikben sűrűn pergett a spanyol, míg a másikban ilyeneket lehetett hallani, hogy use your punch. Arra is rájöttem, azzal, hogy sokszor nem képesek rendesen leírni/kimondani dolgokat, a másik képzelőerejére bízzák az értelmezést. Most, hogy ugye létrejött az ÉlményPark, már csak idő kérdése az, hogy rivaldafénybe kerüljek, amire külön ki kellett találni, hogyan kerüljem el. Ugye most egy fasiszta vagyok, akivel csak a fasiszták állnának szóba, ám nem állnak, mert jól tudják az igazságot. A média biztosan nem és ez így van jól! Arra is kellett gondolni, mi van akkor, ha külföldön merülök fel. Túl tudtam tenni magamat azon a paplan alatti lenézésen, hogy nem tökéletes az angolom (sajnos ezeket is érzékelem, mit gondol rólam valójában az illető), ám abban a kiváló helyzetben vagyok, hogy dolgozni képes vagyok angolul, ám a média nem tud beszippantani. Ebben a játékban, amit ezotériának hívunk, bizony meg kell tanulni önmagunk ellen játszani, mert sok dolognak kulcsa a jövőben van és sokszor ütjük el magunkat egy ideális helyzetből ki azzal, ha túlfejlesztjük magunkat.

Amikor hazajöttem és ismerőseim unszolására elmentem egy nyelviskolába, elém tettek egy tudásfelmérő tesztet és azt mondta az eredmény láttán a tanárnő, hogy egyik csoportba se tud betenni. A próbaórán úgy ledumáltam mindenkit, hogy még azok se mertek megszólalni, akik nálam sokkal jobban beszéltek. A teszt amúgy három részből állt, a kezdőt simán vittem, a középsőben talán egy jóindulatú kettes, míg a legnehezebb meg félig jó volt. Amikor a gondolatchaten felmerült, hogy meg kellene tanulnom az igeidőket is, arra jutottam, hogy ismereteim szerint ez nem nehéz, ám addig tök felesleges, amíg nem kell napi szinten használnom. Ha meg napi szinten kell használnom anyanyelvűekkel, az imént olvasottakból kiderült a nyelvtanulási metodikám, aminél jobbat még nem találtak ki. Ennek extrém verziója egy idegenlégiós katona volt, aki látva a magyar címert a karomon rám köszönt és megtudtam tőle, hogy 6 hónap alatt folyékonyan meg lehet tanulni igen jól franciául. Ha egy tiszt kérdez valamit és te nem tudsz rá válaszolni, mert nem érted, jól megvernek. Így pedig gyorsan megy a tanulás. Az én verzióm ennél lazább, de azért az se semmi, ha te ülsz egy régió ügyeletén éjszaka egyedül 1 hónappal érkezésed után és egész héten azon vagy, hogy ne történjen semmi. Csak egy dolog történt, de az félre van téve, hátha egyszer társaságban sztorizni kell.

Most térjünk rá a magyar nyelvre, amit kinn a galaxisban turul nyelvnek neveznek és az egyik ősnyelv. Egy angol anyanyelvűnek magyarul megtanulni egyfajta megvilágosodás élményt jelent, ugyanis agyának olyan celláit kell hozzá kinyitogatnia, ami az érzelmekkel kapcsolatos. Ha megszoktad, hogy valaminek kifejezésére csak egy szavad van és ott állsz mondjuk négy között, amikből választani kell attól függően, hogyan is érted pontosan. Ugye mekkora baromság, amikor ott van arra az az egy szó is, amiről mindenki tudja, hogy érted?


Arra az illető nem gondolt, mi van ha kiérdemelni is lehet, nem csak kikényszeríteni


Amikor ebbe annak idején beleszaladtam, egy pár oldalas megdöbbentő írásban volt. Ekkor már ismertem az Arvisurát és rájöttem, hogy az előző világ angol nyelve a magyar volt. Mivel holografikus memóriám van (jobb is meg nem is a fotografikusnál), amikor beérkezik hozzám egy új információ, azt azonnal térben látom, tehát összefüggéseiben értelmezem azokkal, amiket eddig más területeken szereztem. Így összeállt egy olyan kép a magyarság őstörténetéről, amit el se tudtok képzelni. Amit meg (még) el tudtok, azt egy a témáról nálam sokkal többet tudó hasonló embertől is megszerezhetitek, én is azt tettem. Az úriember azzal a világgal foglalkozik, amivel már a hivatalos történelemtudomány is, csak ugye az összefüggésekre egy teljesen más irányból érkezett.

Amire jutottam a következő. Amit a világ tud az emberiség történetéről, az egy kitaláció és a bizonyítékok ezt a kitalációt erősítik. Persze vannak más bizonyítékok is, amiket viszont nem vesznek figyelembe, ám egyszer eljön az idő, amikor minden igazság utat tör a felszínre. Amikor tudósok etruszk leleteket vizsgálnak és nem tudják ezeket lefordítani, valakinek sikerült a magyar nyelv segítségével. Nem véletlen, hogy mi élünk itt, a nem bizonyított bolygószívcsakrán, akik beszélik az ősi nyelvet. Kérdés azonban, mennyire vagyunk azonosak azokkal, akiknek ebben a minőségben élniük kellene és ez a fő vita most az itt megjelenő (hivatalosan nem létező) idegenek között is. Az egyik álláspont szerint a cigányok (zsidók), akik szó szerint veszik ezt (feltéve, ha Izraelt, azaz a saját földet elutasító zsidókról van szó), a másik az alkalmazkodott magyarságot tekinti annak. Nagyon könnyű visszaélni a 'mindent befogadó' minőségével, ám ez eddig senkinek sem sikerült.

Amikor most az a hír jött, hogy az izlandi fiatalok már egymással is angolul beszélnek, mert a neten nőnek fel, nos ha ez a magyarral is bekövetkezne, a világnak vége lenne. Lehet, hogy így is vége lesz az izlandi világnak, a módja pedig okot ad a gyanúra, miszerint ez egy szervezett mágia eredménye (mint a kivándorolt/elmenekült majd 1 millió magyar) annak az országnak, aki dacolni mert a bankokkal. Nos a magyarsággal is ez a helyzet, csak egészen  más okok miatt. Ami miatt ez a cigó él és virul az, hogy ő volt az egyetlen, aki képes volt ezt megállítani, csak sajnos állandóan annak határvonalán jár, hogy méltatlan legyen erre. Az imént említett úriember blogjából kiderül, amit mindig is sejteni lehetett, hogy a mai nyugati nemzetek zöme magyarral keveredett helyi lakosság. Az őslakosság kifejezéssel ugye új ismereteink szerint vigyázni kell.

Az emberiség történetére szintén érkezett hozzám egy sugallat, de mondom inkább úgy, hogy ezek világítottak nekem. Ezekre sincs bizonyíték, ám jobban meg lehet bizonyos összefüggéseket érteni. Attilát démonizálták és az ördögnek festik le, pedig könnyen lehet, hogy az igazság ennél árnyaltabb. Tény, hogy Attila a római brutalitás miatt ki akarta irtani ezt a szellemet a földről és ez inkább azt a gyanút erősíti, hogy a hadjáratát eredetileg a keresztényüldözések ihlették, azaz az ő megsegítésükre indult. Attila ugye el akarta pusztítani Rómát (ami Geiserik=Géza király) révén sikerült is, ám ami Rómából megmaradt (és ma többnyire amerikaiaknak nevezik magukat), az továbbra sem tett le a bolygó szívének megszerzéséről. Ha kell úgy is, hogy a lakosság nyelvét lecserélik angolra... az első lépésben.

Hogy kik és miért, arra mindenki rájöhet, elég sok linket gyűjtöttem ide. Felteszem a kérdést. Minek váltsak angolra, ha olyan szerencsés vagyok, hogy anyanyelvi szinten beszélem a magyart? Fölfelé azt kérdezem, minek érzéskommunikáljak, ha ismerem a verbális nyelvet? Azt mondod az érzések nem hazudnak? Dehogynem, ha a tudatod beér a kollektív zónába. Pont úgy, ahogy az emberek a szavakkal.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.